„A város öröksége” – Európa jövője
Épp ismét úton hazafelé – most Berlinből, ahol egy nagyszabású nemzetközi konferencián vettem részt. A téma ezúttal nem Afrika volt, hanem városfejlesztés, mégpedig az épített és kulturális örökség megóvásától indítva, de összekötve Európa jövőjével, azaz óriási hangsúlyt adva a városi örökségnek. A konferencia programja itt érhető el: http://www.kongress-erbe-der-stadt.de/
Egy város fejlesztésének koncepciója – mégha rövid- vagy középtávon is értelmezzék azt – nem értelmezhető önmagában, hiszen maga a városfejlődés végtelenül sokszereplős, összetett rendszert és folyamat-együttest alkot. A szereplők végeláthatatlan sorában azonban érdemes rögtön az elején rendet tenni, legalább úgy, hogy csoportokat határozunk meg – a későbbiek során pedig e csoportok közötti interakciókat vizsgálva leszünk képesek leírni azt a (politikai) diszkurzív teret, melyben például, ami számunkra (pécsieknek, magyaroknak) érdekes lehet, a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt a maga komplexitásában elemzésre kerülhet. Tanulmányt tervezek írni azt tűzve ki célul, hogy az elemzés mutassa be a projekt alapfogalmait, fogalmi keretrendszerét és annak a különböző szereplők, csoportok által adott értelmezését, a fogalmak diszkurzív térben vett használatát, interdiszciplináris megközelítésben, elsődlegesen a politikatudomány, valamint a nyelvészeti pragmatika segítségével.
Magyarország az „afrikai csoportban”
(2011.11.09-i bejegyzés)
Úton hazafelé Barcelonából e hírre lettem figyelmes: "Zimbabwe, Burundi és Magyarország", Manchin Róbert tollából, a Magyar Gallup Intézet honlapján: http://www.gallup.hu/Gallup/release/zimbabwe_090605.htm. Ha még fociról lenne szó, akkor is csodálkoznék, mi hozhat minket össze e két szubszaharai országgal?! Túl sokan gondolják Magyarországon, hogy a jelenük és jövőjük (egyben!) nem ad bizakodásra okot, konkrétan "reménytelen", ahogyan Manchin fogalmazza meg, ez "példátlan a fejlett világban". Valóban. Elképesztő. Le kell végre szállni a magas lóról, belenézni a valóságba, és elkezdeni felépíteni egy "újfajta önbizalmat" - no, e tekintetben tanulhatnánk Afrikától, ahol évek óta pozitív értelemben meghatározó a Mandela- és Mbeki-féle "afrikai reneszánsz", melynek jegyében Afrika új önazonosságot, önbizalmat és identitást keres és ad magának, és igyekszik újrapozícionálni magát a globális térben. Az itthoni helyzet valóban drámai...
Földrengés Japánban
(2011.03.12-i bejegyzés)
A tegnapi japán földrengés különösképpen letaglózó számomra. 2010 év végén, november és december hónapokban csaknem 2 hónapot voltam kint a Japán Alapítvány ösztöndíjasaként, többnyire Kiotóban, de több hetet Tokióban is. A világsajtót is bejárt képeken látható utcákat én is jártam, a Tokyo Towert én is fotóztam, csak akkor még nem hajlott meg a teteje...szörnyű! Több e-mailt váltottam azóta japán barátaimmal, akik közül senki (sőt, nagyobb családi köreikből senki más se) tűnt el, sérült meg. A kint tanuló magyarok közül még nem jelzett ugyan vissza egy kedves volt csoporttársam (még angol szakról), de nagyon remélem, hogy hamarosan felőle is hírt kapok! Az egyik japán kutatótársam azt írta válaszában:"we Japanese are very much used to earthquakes, but the earthquake which we had this time in the nortern part of Japan is too much"
Igen, amikor kint voltam, többektől tanultam, hogyan élnek együtt a földrengésekkel, melyekből évente 6-700-at is átélnek. Ami viszont elképesztő (sok más jelenség mellett) e társadalomban az a szívós, csendes erő, amellyel hamarosan minden bizonnyal megindul az újjáépítés. A japán társadalom határozottan összefogó közösség, és képes lesz e természeti katasztrófa mielőbbi "túlélésére".
God bless Japan! Erőt, kitartást és minden létező segítséget nekik!
Fenntartható fejlődés
(2011.02.15-i bejegyzés)